Kezdetek

- Rebi! Az isten áldjon meg, kelj már fel! – hallottam lentről édesanyám kiabálását.

Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és rögtön a függönyömön át beszűrődő napsugarakkal néztem szembe, amik sikeresen kiégették a szememet. Reflexből a kezemet használtam védelemként, ám nem sokat segítettek. Hiába van itt a nyár vége, nálunk még mindig 30 fokok vannak és hétágra süt a nap. Megkerestem az éjjeli szekrényemen a telefonom, hogy megnézzem az időt, az pedig fél 10-et mutatott.

- El fogok késni! – ugrottam mi az ágyból, és rohantam be a fürdőszobámba.
Mindig is nehezemre esett a korán kelés, de így, hogy ma 11-kor kezdünk neki a labdás edzésnek biztos leszek abban, hogy nem fogok tudni figyelni, mindig máshol jár majd az eszem, ennek viszont Tomi, az edzőnk, nem nagyon fog örülni.

Gáll Tamás, régóta ismerem a trénerünket, a lánya, Janka nagyon jó barátnőm. Egy ideig, amíg nem a felnőtt csapatnál készültem fel az elkövetkező szezonra egy csapatban is játszottunk, azóta ő elkerült Kaposvárra, én pedig itthon maradtam, Zalaegerszegen.

A fürdőhelyiségbe betérve levettem magamról a pizsamámat, ami egy régi kosármezemből állt. Beugrottam a zuhany alá, és magamra engedtem a jó meleg vizet, az arcomra rendesen ráverettem, hogy felébredjek. Kedvenc tüsfürdőmet használtam a tisztálkodásra, aminek illata a mai napig a nagymamám kertjében lévő virágokra emlékeztet, érzem benne a jácintot, a rózsát és az ibolyát is. Lassan 10 perce ácsorogtam a zuhany alatt, így sietősre kellett ennem a figurát. Kirohantam a fürdőből, előhalásztam a rövid nadrágomat, a kedvenc spagetti pántos fehér felsőmet, egy papucs, és készen voltam. Lófarokba kötöttem hosszú, vörös hajamat, így már csak a cuccomat kellet összerámolnom. Előhalásztam a szokásos rózsaszín trikómat, hiszen a teremben meleg van, nem akarok megfulladni. Egy fehér póló is belekerült a táskámba, hátha Tomi ma meccsezést tervezett. Gatya, cipő, zokni, sportmelltartó, kulacs és indulás.

Lerohantam a konyhába, ahol édesanyám és édesapám nagyban a laptophoz beszélt, de mint az őrültek. Ránéztem a faliórára, és az negyed tizenegyet ütött pontosan. Ekkor jutott eszembe, hogy a bátyámmal ekkortájt szoktunk Skypeolni, és pont le kell, hogy maradjak róla. Odafurakodtam a készülékhez, és megpillantottam a bátyuskám kómás tekintetét.

- Szia, Lou!
- Cső, hugi! Edzésre?
- Oda bizony, de sietnem kell, mert természetesen most is késésben vagyok. Vigyázz magadra, te lökött. – köszöntem el tőle az én megszokott formámban.

Kiléptem az ajtón, és megcsapott a nyári, meleg szellő. Hiába zuhanyoztam le pár perce, a bőröm rögtön el kezdett izzadni, ezáltal a reggeli tusolás kudarcot vallott. Elkezdtem sétálni a városi Sportcsarnok felé, ami durván 10 percre volt az otthonomtól. Sétálás közben elkezdtem az álmaimról morfondírozni. 16 éves vagyok, már indulhatnék az WNBA drafton, talán engem is beválogatna egy csapat, mondjuk Rockets, végülis ők a kedvenceim, de a Clippers se lenne rossz. Blake Griffinnel játszhatnék egy egyesületben, megtanulnék zsákolni, és talán még csapatkapitány is lehetnék a lányoknál, bár azt kétlem. Felpillantottam és megláttam a számomra nagyon jól ismert csarnokot, az irányt a hátsóbejárat felé vettem.  A portán egy idős bácsi ült, akiről elmondhatom, hogy senkinek se szimpatikus. Elkértem tőle az öltözőkulcsot, felkelt a forgószékéből és elcsoszogott hátra, az irodába, elkezdte a kulcsokat emelgetni a tartójukról, mikor megtalálta a megfelelőt visszakullogott hozzám, és felém dobta a kulcsot. Megköszöntem, és utamat a 4-es öltöző felé vettem.

Benyitva teljes üresség és sötétség fogadott. Mire is számítottam volna, mindig én vagyok itt először az öltözőben. Felkapcsoltam a villanyt, cuccomat ledobtam az egyik padra, majd kisétáltam a terembe, hogy megnézzem mi is zajlik odabent. Pont a fiúk edzését csíptem el, így meg tudtam szemlélni a csapatot. 2 néger, egy Pantelics, ott egy kopasz Moha, igen, itt van a Doma is, és hopp, megpillantottam egy szőke herceget. Haja tökéletesen be volt állítva, karja ki volt gyúrva, kék szemei érdeklődve figyelték az edzőt, Bencze Tomit. Egy valaki viszont nem volt ott a többi srác között, a csapatkapitány, Dávid.

Odapillantottam a kispadként szolgáló székekhez, és lám, a térdsérüléssel lábadozó kosaras éppen ott csücsült. Behuppantam mellé, mire ő érdeklődve fordult felém:

- Szia, Rebi. Hát te?
- Megint korábban bejöttem, így megnézem az edzéseteket, amíg nem kezdek el öltözködni. Egyébként, ki az a szőke srác?
-Ő? Ó, ő Viktor, most érkezett a csapathoz, még fiatal – itt egy rövid szünetet tartott. – és pont illene hozzád.
- Te nekem mindig pasit akarsz fogni? – kérdeztem rá.
- Csak néha.

Beszélgetésünk abba maradt. Rápillantottam a pályára, és a fiúk pont jöttek lefelé a pályáról. Tamás pont észrevett, így rám mosolygott, régi ismerősként üdvözölt, csak úgy, mint Doma.

Gáll Dominik, az edzőm fia, egy nagyon aranyos, szeretni való srác, és a legjobb barátom volt, mielőtt elment Győrbe.

- Szia, Törpi! – szólított a számára megszokott nevemen.

Miért is Törpi? Meg kell mondani 12 évesen nem voltam valami felhőkarcoló, pontosabban a 140 centimmel nem értettem semmihez se a pályán, hiszen én voltam a legalacsonyabb, így jött Dominiknál a Törpi becenév, hiszen a törpe nagyon fiús, és más nagyon nem lehetett.

- Szia, Doma! –ugrottam bele a nyakába.

Igen, számunkra ez egy teljesen megszokott köszönés volt, ugyanígy szoktam megölelni a csapattársaimat is.

Ránéztem a padra, és a sok fiú, mind engem és Domát nézett meglepődve, Dávid csupán elmosolyodott, hogy a két jó barát újra üdvözölhette egymást. A szőke, Viktornak nevezett srácra csak egy pillantást vetettem, nem mertem többet ránézni.

A nagy csöndet Tamás szakította meg:

- Rendben, ha kiölelgettétek magatokat, akkor Doma húzzál vissza a pályára, Rebi te meg menjél öltözni, mert az urak nem nagyon figyelnének a mondandómra, ha Te is itt vagy.

Értettem a célzást, így egy gyors fordulattal, és Mohát kikerülve elindultam az öltözőbe. A folyosón nem láttam a lányokat jönni, benyitva az öltözőbe senki mást nem láttam, de még másnak a cuccát se. Elgondolkoztam, hogy biztosan lesz ma edzésünk, de arra jutottam, hogy igen. Furcsa volt egyedül üldögélni az öltözőben, szemben velem pedig üres padok voltak, nem volt röhögés, semmilyen hangos beszélgetés, néma csönd és magán volt.

Más dolgom nem volt, előhalásztam a táskám legmélyéről a sportmelltartómat, a nadrágom, a trikómat, és a zoknim is előkerült nagy nehezen. Elkezdtem lehámozni magamról a ruhadarabjaimat, sorjában vettem fel az edzésre szánt ruháimat, a cipőmet, pedig rendesen befűztem, nem akartam újabb bokasérülést szenvedni.  A Kobe 10-em már egy kicsikét megviselt volt, de rengeteg emlék köt hozzá, nem nagyon szeretném még leváltani egy újabbra. Bementem a fürdőbe, a hajamat kibontottam, és újra összecoffoztam, kerestem a hajpántomat, és persze, azt pont otthon hagytam, csak úgy, mint a hajcsatjaimat. Kulacsomba engedtem magamnak egy kis vizet, és bementem a terembe.

A fiúk pont erősítettek, így nem akadályozom meg őket azzal, hogy átsétáltam a másik oldalra, és kivettem egy labdát a zsákból, megkérdeztem gyorsan Tomitól, nem zavarom-e őket azzal, ha labdát vezetek. Természetesen nem volt a válasza, így nekiálltam különböző gyakorlatokat végezni. Éreztem, hogy valaki meglöki a hátamat, hátrapillantottam, és az edzőnk, Tomit nézett velem szembe.

- Egyedül vagy, ugye? –kérdezte, a tőle teljesen megszokott, nyugodt hangnemben.

- Igen, sajnos – feleltem.

- Akkor a lányok teljesítették azt, amire megkértem őket – sétált el a hátam mögül.

Furcsának tartottam, hogy az edző ilyen lazán vette azt, hogy egyedül vagyok, és, hogyan értette azt, hogy a lányok teljesítették azt, amit ő megkért? Folyattam tovább a gyakorlatokat, amikor észrevettem, hogy a fiúktól elhangzik a bizonyos Egerszeg kiáltás, így berohantam a pályára, és egy hárompontossal kezdtem el az edzést.

- Rebi, gyere ide! – üvöltötte Dávid.

Odarohantam a fiúkhoz és az edzőkhöz, amikor nagyon komolyan szólt hozzám Gáspi:

- Beszélnünk kell. Egy fontos dolgot akarunk neked elmondani. 16 éves lettél, nagyon tehetséges is vagy, a szüleiddel már megbeszéltünk mindent, de a Te véleményedre is szükségünk van. Megígéred nekem, hogy nyitott leszel arra, amiről én, pontosabban mi beszélni akarunk veled? – kérdezte.

- Persze. Mi lenne az?

- Mit szólnál hozzá, ha elindulnál az WNBA draftján?