2016. április 24., vasárnap

Második díj




Nemrég kapta meg a log az első számú díját, az első mérföldkövet elérte. Most már a 2. díjat köszönhetem meg Rigó Eszternek a Coffe&Cakes blog tulajdonosának.
Újabb 10 dolog rólam, hiszen ez annyira érdekel titeket:
1.             A részek írásakor, ihletszerkzésként Chopin – C-moll „Forradalmi” etűdöt szoktam hallgatni.
2.             Legutáltabb tantárgyaim közé a matek, kémia és a fizika tartozik. Igen, nem a kedvenceim a reál tantárgyak.
3.             Imádom a „nigga” számokat.
4.             Mostani kedvenc számom Fetty Wap – Trap Queen.
5.             Kedvenc süteményem a citromos álom
Igen, ez most ilyen kedvences 10 dolog rólam lesz :D
6.              A mai napig nem tudom, miről szól a Kőszívű ember fia című könyv.
7.             Fürdés közben mindig zenét hallgatok.
8.             A legjobb barátnőimet „Gyökérnek” szoktam hívni. Köcsög vagyok, tudom.
9.             Suli időben a lehető összes tollat felszoktam vásárolni. Bevallom, tollmániás vagyok.
10.           Nagyon rossz tulajdonságom az, hogy lusta vagyok.

10 kérdésre válaszoltam:
- Ha minden könyved közül csak egyet tarthatnál meg, az összes többit elvesztenéd, melyik könyvet választanád, hogy maradjon veled? 
- Hú, a lehető legnehezebb kérdést tetted fel. Nagyon nehezen tudnék választani, de James Dashner – Útvesztő című könyve lenne az.

- Szerinted van értelme az írói álnévnek, vagy teljesen mindegy, hogy valami hangzatos néven vagy a sajátodon publikálsz?
- Én is azok közé tartozom, akik írói álnéven blogol, szerintem így nem mindenki ismer fel minket, és nem jelölgetnek be ismeretlenek a Facebookon.

- Ez most azoknak, akik szeretnek képeket szerkeszteni: Esetleg van olyan képed/montázsod, ami azt ábrázolja, hogy milyen lenne a történeted könyvborítója? És ha igen, megmutatod?
- Én is szoktam szerkeszteni, de ennek a történetemnek a könyvborítóját sose fogom elkészíteni.

- Honnan meríted a legtöbb ihleted? Zenékből, a körülötted történő eseményekből, vagy esetleg máshonnan?
- Ihletet Chopin műveiből szoktam, a sport része a városom csapataitól és az NBA csapataitól jön, a többi a fantáziám műve.

- Szerinted jogos, hogy mostanában a legtöbb blogos elítéli a fanfiction-t?
- Nem, ha valaki azt szeretne írni, akkor írja azt.

- Sokak szerint a blogok a mai világban jobban megélnek, mint a könyvek. Neked mi a véleményed erről?
- Ma már mindent az internet ural. Teljesen jogos dolog ez.

- Mi az a könyv, amitől herótod van, és miért?
- Egyértelműen John Green – Csillagainkban a hiba című könyve. Nagyon felkapott lett, de nekem elegem van abból, hogy mindenhol arról láttam képeket az Instagramon.

- Szoktál kommentelni a blogokra?
- Szoktam, de ritkán.

- Sok blogra fel vagy iratkozva?
- Bevallom nem, egyre se. Amiket gyakran olvasok, azok mindig meg vannak nyitva a telefonomon.

- Szerinted egy író történeteinek minőségét befolyásolja a kommentek és a feliratkozók száma? (Gondolok itt arra, hogy az író a számot látva jobban fog-e igyekezni. És arra is gondolok, hogy azt mennyire befolyásolja ennek a kettőnek a száma, hogy te elolvasod-e az adott blogot.)
- Egyáltalán nem. Vannak olyan igényes blogok, amiknek van 4-5 feliratkozója, nem érkeznek a részekhez kommentek, de a történek fantasztikus.

10 kérdésem sablonosan ugyanaz, kint a múltkoriban:
-Van olyan sport, amiért odáig vagy?
- Milyen zenei stílust kedvelsz?
- Ki a kedvenc énekesed és/vagy együttesed?
- Ki a példaképed?/Kik a példaképeid?
- Melyik könyvet olvastad el legutoljára?
- Van olyan cipő/ruha, amiért belebolondulsz?
- Mi az álomállásod?
- Ki az álompasid?
- Ha tehetnéd mit változatnál meg a világban?
- Ha választhatnál, akkor a láthatatlanságot vagy a gondolatolvasást választanád különleges képességednek?

Akiknek küldeném:
Biersack Winnie - You've given me purpose



 

2016. április 2., szombat

Első díj




Március 30-án a blog elérte az első mérföldkövét: megkapta az első díját. Nagyon megszeretném köszönni Rebeka Ocztosnak, A Vadászok című blogtól a díjat.

10 érdekeletlen dolog rólam:
1.       Hatalmas nagy Harry Potter fan vagyok. Aki ismerősöm Facebookon, vagy nagyon közeli barátom, illetve családtagom, ő biztosan tudott erről, és nem érte meglepetésként.
2.       Kedvenc kosárcsapatom az Oklahoma City Thunder, de ennek ellenére inkább a New Orleans Pelicans meccseket szoktam nézni. De természetesen a ZTE mindent visz.
3.       Könyvmoly vagyok. Rendszeresen olvasok könyveket a szabadidőben, amikor utazok csapattal vagy családdal, de bevallom ez irodalom és nyelvtan órákon is előfordul.
4.       Sebésznek és plasztikai sebésznek készülök, viszont nem bírom annyira jól a stresszhelyzeteket és nagyon remeg a kezem is.
5.       Nagyon furcsa tulajdonságom az, hogyha sétálok az utcán, a járdán található repedésekre mindig rálépek, de a két lábamon meg kell egyezniük a lépésszámoknak.
6.       Nem tudok figyelni az órákon, valamin mindig elkalandozok, vagy éppen a tegnapon kezdek morfondírozni.
7.       Kosármeccseken a tanáraim már tudják, hogy hol keressenek, hiszen mindig egy bizonyos kosárlabdázó mellett találnak meg.
8.       Gyűlölöm a smink- és kozmetikai termékeket. Én inkább a természetes szépséget, és a belső kisugárzást létesítem előnyben, nem pedig az 5 kilós vakolatot.
9.       imádom egy srácon, ha izmos a vádlija, ezért jó kosármeccsekre járni, ott annyi az izmos vádli, mint égen a csillag.
10.   Nagyon jó a kapcsolatom a földrajz, magyar és olasz tanárjaimmal, nekik mindent elmondhatok.

10 kérdésre válaszolok:
- Milyen sorozatokat nézel?
- Lehet, hogy most meg fogtok utálni, de én nem igazán nézek sorozatokat. Az American Horror Story-t néztem eddig végig, illetve a Murdock nyomozót szoktam még nézni.

- Ki(k) a kedvenc íród(/id)?
- James Dashner és J. K. Rowling.

- Szeretsz sportolni?
- Sportoló vagyok, így természetesen igen.

- Van(nak) példaképed(/id)?
- Hatalmas példaképem az edzőm, Dávid, akit a blogban is megjelenítettem. Illetve Elena Delle Donne.

- Szereted az esőt?
- Imádom. Nincs jobb dolog, mint esős időben könyvet olvasni és teát szürcsölgetni a jó meleg szobában.

- Sütöttél már házi kenyeret?
- Ha én, sütnék, akkor ott felrobbanna a konyha, és vele együtt én is.
- Mi a véleményed rólam?
- Szimpatikus egy leányzó vagy, akiben nagyon szeretem, hogy szintén rajong a kosárlabdáért, és, hogy szorít nekem és a csapatomnak.

- Tanulsz valamilyen idegen nyelvet?
- Angolt és olaszt. Angolból 2 év múlva teszem le az emelt szintű nyelvvizsgát, olaszból pedig a középfokút.

- Mi a kedvenc időtöltésed/elfoglaltságod?
- Mindenképpen az, hogy lebiciklizek a pályára és csak elkezdek dobálni, nem számít, hogy bemegy vagy nem, gyakorlásnak tökéletes.

- Milyen foglalkozás érdekel?
- Már említettem a sebészet és a plasztikai sebészet.


Az én 10 kérdésem:
- Van olyan sport, amiért odáig vagy?
- Milyen zenei stílust kedvelsz?
- Ki a kedvenc énekesed és/vagy együttesed?
- Ki a példaképed?/Kik a példaképeid?
- Melyik könyvet olvastad el legutoljára?
- Van olyan cipő/ruha, amiért belebolondulsz?
- Mi az álomállásod?
- Ki az álompasid?
- Ha tehetnéd mit változatnál meg a világban?
- Ha választhatnál, akkor a láthatatlanságot vagy a gondolatolvasást választanád különleges képességednek?

Akiknek küldöm:
Victoria Bony – Dobok egy kosarat
Ciara Coldman – Zivatar
Németh Barby – Édes élet
© Lexie | blueberries design