2016. március 23., szerda

1. Rész - Út Chicagóba


- Mit szólnál hozzá, ha elindulnál az WNBA draftján?

Teljesen ledermedtem. Az álmom mindig is az volt, hogy az amerikai kosárlabda liga női szakán próbálhassak szerencsét, és végre sikerülhet. Rengeteget emlegettem Dávidnak és Tominak is, hogy milyen jó lenne, ha megmutathatnám ott, hogy nem csak az amerikaiak képesek a kosárlabda játszására, hanem az európaiak, a magyarok is.
- Hogy..hogy..én? Az WNBA drafton?
- Nem, egy másik Rebi. Persze, hogy te! - felelt Moha.
- Úgy gondoljátok, hogy van esélyem?
- Már, hogy ne lenne! Meccsenként 48 pontot átlagolsz, szedsz 7 lepattanót és adsz 5 assistot is- válaszolt a trénerem.
Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, öröm volt számomra, hogy az edzőm és a fiúk is hisznek bennem, abban, hogy meg tudom csinálni.
- Akkor, kezdjünk neki, mert holnap után indulsz Chicagóba - kelt fel Gáspi.
- Miért pont Oklahomába? - kérdeztem.
- Mivel az egy hetes felkészítésre Elena Delle Donnet kaptad meg az edződnek.
Ledermedtem. Egy kiváló, tehetséges kosárlabdázó lesz az edzőm. Elena mindig is a kedvenceim közé tartozott, most, hogy ő lesz a felkészítőm rengeteg mindent eltanulhatok tőle.
Kimentem a csarnokból, nem messze egy park volt található, itt szoktunk bemelegíteni egy kis futással, elég belőle egy kör, mivel nem egy 2 méteres kör az egész. Futás közben megfigyeltem magam körül a helyet: újdonsült, fiatal anyukák tologatták a babakocsikat, ahol a kisbabák feje fölött napernyők voltak, kisgyerekek rohangáltak, férfiak beszélgettek a tegnap esti Barcelona meccsről. Ezért szeretek itt kocogni, nagyon családias egy hely, leszámítva azt, hogy tavaly május környékén történt itt egy brutális gyilkosság, ahol egy fiatal lány vesztette el életét.


Mikor végeztem kilazítottam a görcsbe rándult vádlimat, megnyújtottam a karjaimat, a bokámat is rendesen bemelegítettem, nem akartam lesérülni, pont a nagy utazásom előtt.
A terembe visszaérve megtöröltem a cipőm talpát, belépte és ránézve a parkettára tele volt rakva bójákkal, ami azt jelentette, hogy védőlábmunkát-fejlesztő gyakorlatok következnek.
-Kezdhetünk? – kérdezte Tomi.
-Hogyne – feleltem.
-Akkor, a null szögről kezdünk taposással, futás a büntetőig ott taposás, védőlábmunka a büntető csúcsáig, taposás, futás a szemben lévő bójáig, ott is taposás, lefelé lábmunka, taposás, futás a null szögre, taposás és sprint kifelé, Érthető? – kérdezte.
-Persze, minden stimmel – válaszoltam.
-Hoppra indulsz! – elfoglalta a helyét az oldalvonal mellett. – Hopp!
Nekiálltam a taposásnak, meghallottam a következő hoppot és futottam a következő pontig, ahol elvégeztem a feladatom, megint hopp és most védőlábmunka, úgy mintha a csípőmet egy vonalon húznák, újra elhangzott a parancsszó, futás majd taposás, újabb hopp, védőlábmunka és taposás, már az utolsó taposásom jött, meghallottam a következőket:
- Lejjebb a seggedet, te lány! – üvöltötte Dávid. – Nem hiszem, hogy ilyen magasan kellene tartanod azért, mert itt vannak a fiúk is!
Elvörösödtem, lejjebb engedtem a bizonyos testrészem, és kisprinteltem a túloldalra.
-Jól van, jó volt ez. Hozz egy labdát, és dobunk büntetőt.
Kirohantam a tárolóhoz, kihalásztam egy labdát, és visszasétáltam a büntető vonalhoz.
- 10-et dobsz rá, megnézzük mennyi megy be.
Nekiálltam, kétszer lepattintottam a labdát, behajlítottam a térdem, és kiengedtem a bizonyos dobómozdulatot, az első bent volt. Folytattam a szokásos sorozatot, és tíz darab rádobásból mind a tízet érvényesítettem.
- Nem is rossz, viszont a vonalra figyelj, ne lépj rá! –kaptam a tanácsot a tréneremtől – Folytathatjuk egy kis hárompontossal nem? Hiszen az megy talán a legjobban – folytatta.
Odaálltam a negyvenöt fokhoz, és beszórtam a triplát csont nélkül. Kétszer mentem végig a hárompontos vonalon, mindenhol 5-5 dobásom volt. A null szögről mindet sikerült bedobnom, a negyvenöt fokról 1-1 maradt ki, középről pedig 3.
- Nem rossz. Elenaval majd még gyakorolhatjátok középről, bár onnét tényleg nehéz dobni. Nyújts egyet, aztán beszélgethetünk – mondta Tomi.
Megnyújtottam a vádlimat, felraktam a lábamat a korlátra, meghúztam a lábfejemet magam felé, a fejemet pedig ráhajtottam a sípcsontomra. Érzetem, hogy valaki megérinti a fejemet, felnéztem és Mátét láttam magam előtt:
- Minden rendben lesz, ne aggódj.
- Nem is tudom, eléggé félek. Mennyi esélyem lenne olyan lányok között, akik az WNBA körül nőttek fel? Nekem az NB1 a világom, nem pedig az a hely, ahol a csodák történnek.*
- Tudom, nem is lesz könnyű. De benned megvan a küzdeni akarás, mindig van valami, ami hajt, más nem valaki, az pedig Dávid. Elmegyünk majd, és megnézünk téged. Szorítunk érted.
Elgondolkoztam. 1 hetem van arra, hogy itthon felkészüljek, utána megyek Chicagóba, onnét Uncasvillebe, a Draft színhelyére.
- Kicsi! Gyere! – hallottam meg Tomi hangját.
Oda rohantam hozzá, leültem mellé, ő pedig elkezdett beszélni:
- Tudom, hogy nehéz, de hidd el, hogy meg fogja érni ez a sok szenvedés. Hiszek benned, hiszek a közös munkánkban, a te teljesítményedben, és abban, hogy bekerülsz az first roundban valamelyik csapatba.
- Köszönöm, jól esik ez a sok bíztatás.
- Menj, öltözz fel, és majd valaki hazakísér. Ez a sok fiatal srác nem véletlenül maradt itt, hogy megnézze az edzésed.
Elmosolyodtam, már 2 éve dolgozunk együtt, sok közös élményünk van, és én nem fogok neki csalódást okozni.
Elköszöntöm Tomitól, bementem az öltözőbe, és neki kezdtem az edző cuccom levételének, nagyon megizzadtam, nem is csodálom, durva egy edzés volt.
Kifelé menet a portánál meghallottam 3 srác hangját: Domájét egyből felismertem, a másik kettő ismeretlen volt számomra.
Odaértem és láttam, hogy Kerpel-Fronius és Viktor is ott állt, rám vártak. A szívem hatalmasat dobbant a szőke hajú srác láttán.
- Hát ti? –kérdeztem.
- Rád vártunk, gondoltunk hazakísárünk – mondta Kerpi.
- Köszönöm, aranosak vagytok.
Elindultunk kifelé a csarnokból, el kezdtünk beszélgetni az edzésemről, mire megkaptam ezt a mondatot Viktortól.
-  Meg kell mondani, minket nem zavart, hogy magasan van a feneked a taposás közben.
Elvörösödtem, nem tudtam mit mondani erre. Edzésem közben a seggemet bámulta? Nem néztem ki belőle, hogy a lányok azon bizonyos testrészét lesi, amelyik a legkerekebb.
- Vitya, most nézd meg! Beléfojtottad a szót! – cseszte le röhögve Doma.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban.
Ebben a pillanatban a házunk elé értünk, megöleltem Domát, de Kerpitől és Viktortól nem tudtam hogyan búcsúzzak el:
- Minket is megölelhetnél! – mondta Balázs.2*
Teljesítettem a kérést, az ölelgetés közben megszagolhattam Viktor nyakát, é nagyon jó férfi parfüm illata volt.
- Holnap reggel találkozunk! – köszönte el.

~1 héttel később~

Elérkezett ez a nap is, a bőröndömmel é az edzőtáskámmal a vállamon állva búcsúztam el a Liszt Ferenc repülőtérről az elkísért barátaimtól, Dávid és Tomi velem jönnek, de a női támogatás sem árt, ezért Gáspi felesége, Virág - aki régen edzőm volt, most pedig csapattársam – is el jött velünk.
Kinéztem a repülő ablakán, és azon gondolkodtam, hogy menni fog-e ez nekem. Nem akarok csalódást okozni azoknak, akik nekem a legtöbbet jelentik: szüleimnek, a testvéremnek, az edzőmnek, és a segítőimnek, Virágnak illetve Dávidnak. Ezen morfondírozva, szemeim lecsukódtak, és elaludtam.
Virág rázogatására keltem fel:
- Rebi, Rebi ébredj! Megérkeztünk Chicagóba.
Kikászálódta az ülésemből, összeszedtem a csomagjaimat és kerestük Elenát. Nem volt nehéz megtalálni, a 196 centiméteres csoda forward kitűnt a sok ember közül szőke hajával:
- Rebeka Tomlinson? Szia, Elena Delle Donne vagyok, a leendő edződ. Üdvözöllek Chicagóban.




Elena Delle Donne
*Az NBA és a WNBA móttója
2*Kerpel-Fronius keresztneve Balázs
© Lexie | blueberries design